Az előítéletek láthatatlan gyökerei – Hogyan váljunk tudatosabbá?
Fotó: Clay Banks / Unsplash
Fontos megjegyzés: A cikkben szereplő példák nem a valóságot tükrözik, hanem a társadalomban elterjedt sztereotípiákat mutatják be. Céljuk az előítéletek felismerésének elősegítése – nem pedig ezek megerősítése.
Nemrég kaptam egy hozzászólást az egyik blogbejegyzésemhez, amely a bevándorlás témáját érintette. A hozzászólás tartalmazott olyan előítéleteket és általánosításokat, amelyek mélyen elgondolkodtattak. Ez indította el bennem azt a kérdéssort, amelyre ebben az írásban keresem a választ. Biztos vagyok benne, hogy sokan észrevették már: minket, magyarokat is gyakran általánosítanak – akár pozitív, akár negatív értelemben. És mi tudjuk magunkról, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Nem vagyok ugyanolyan, mint a szomszédom, a barátom, vagy akár egy másik magyar ember. Ha ezt tudjuk és érezzük, akkor mégis miért tesszük mi is ugyanezt más népcsoportokkal? Miért alkalmazunk olyan sablonokat, amikről a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy nem igazak?
Miért él még mindig bennünk a rasszizmus és az előítélet? Miért vagyunk hajlamosak arra, hogy embereket csoportokba soroljunk, és rájuk húzzunk pozitív vagy negatív jelzőket, gyakran anélkül, hogy bármit tudnánk róluk személyesen? Hogy lehet az, hogy még ma is sokan úgy gondolják: olyan kijelentések hangzanak el, mint például „a bevándorlók ilyenek”, „a muszlimok olyanok”, „a cigányok nem akarnak dolgozni”, vagy épp ellenkezőleg: „a zsidók mind okosak”, „az ázsiaiak mindig szorgalmasak”? Ezek a sztereotípiák pontosan azt mutatják, amiről az írás szól: a csoportok leegyszerűsítése.
Ahogy mélyebben beleástam magam ebbe a témába, és utánaolvastam pszichológiai, szociológiai és evolúciós elméleteknek, világossá vált számomra, hogy az előítélet – akár pozitív, akár negatív – nem feltétlenül tudatos vagy szándékos, hanem gyakran tudattalan mintákból ered. De attól még pusztít.
Én sem vagyok kivétel. Én is sokszor elkapom magam, akár gondolatban, akár egy félmondatban, hogy általánosítok. Néha pozitívan, néha negatívan. És csak később veszem észre. Nem azért, mert rossz ember lennék – hanem mert ember vagyok. Pont ezért hiszem, hogy erről beszélni kell.
És te? Észrevetted már magadon:
- Milyen gondolatok bukkannak fel benned, amikor más kultúrákról vagy csoportokról hallasz?
- Hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a viselkedésedet?
Nem ítélkezni akarok. Csak szeretném megérteni az okát – ahogy a saját működésemet is próbálom átlátni. Mert a megértés az első lépés bármilyen változás felé.
Agyunk gyors ítéletalkotásra van programozva. Evolúciós örökségünk, hogy az idegent veszélyként észleljük. Az ősi környezetben ez a mechanizmus ténylegesen segített túlélni: a másik csoportból érkező idegen beteg lehetett, veszélyes lehetett, fenyegető lehetett. Ez a "más = veszély" séma mélyen beégett az emberi idegrendszerbe. A probléma az, hogy ma már nem szolgál minket, hanem éket ver közénk.
A modern evolúciós pszichológia, többek között John Tooby és Leda Cosmides munkái alapján, azt is kimondja, hogy az agyunk nem faji vagy etnikai hovatartozás szerint működik, hanem szociális csoportazonosság mentén. Vagyis nem a bőrszín önmagában vált ki előítéletet, hanem az, hogy valakit „nem közénk tartozónak” észlelünk. (Forrás: Cosmides & Tooby, The Adapted Mind, 1992)
Önmagában az, hogy valaki más bőrszínű, vallású vagy nemzetiségű, nem jelent semmit az egyéni jellemről. Mégis, társadalmilag még mindig működik a "ők ilyenek, mi olyanok" mechanizmusa. A pozitív előítélet is veszélyes: ha azt mondjuk, hogy "a zsidók mind okosak" vagy "az ázsiaiak szorgalmasak", ugyanúgy megszüntetjük az egyéni különbségeket, és nem látjuk az embert.
A média és a politika gyakran erősíti az "ők" és "mi" közötti különbségtételt. Gyakori, hogy az izolált, negatív események kerülnek előtérbe, miközben a statisztikai adatok szerint a bevándorlók túlnyomó többsége törvénytisztelő és értékes tagja a társadalomnak. (Forrás: Migration Policy Institute – Immigrants and Crime)
Az előítéletek tanult minták is lehetnek. A család, az iskola, a közösség mind hat ránk. Gordon Allport már 1954-ben leírta, hogy az előítéletek tanulással alakulnak ki, és a gyermekkori tapasztalatok, csoportazonosulások jelentős szerepet játszanak ebben. (Forrás: Allport, G. W. – The Nature of Prejudice)
De akkor mit tehetünk?
- Tudatosság
Ismerd fel, ha előítélettel élsz. Ne vádold magad, csak figyeld meg. A felismerés az első lépés a változáshoz. - Ismeretszerzés
Olvass, nézz filmeket, hallgass történeteket más háttérrel rendelkező emberektől. Például: Chimamanda Ngozi Adichie TED-előadása: The Danger of a Single Story. - Kritikus médiaismeret
Ne fogadj el mindent, amit látsz vagy hallasz. Keresd a forrásokat, nézz utána a statisztikáknak. - Kérdőjelezz meg!
Ha valaki általánosít a környezetedben, kérdezz vissza. Például így: „Szerinted te pontosan ugyanolyan vagy, mint bármelyik másik magyar? Ha nem, akkor miért feltételezzük ezt más csoportokról?” - Tudatosság és önismeret
A tudatos önreflexió segít felismerni azokat a tudattalan mintákat, amelyek előítéleteket táplálnak bennünk.
A rasszizmus nem mindig kiabál. Néha csak hallgat, és ott van a gyanakvásban, a közönyben, a feltételezésben.
A megértés nem gyengeség, hanem kulcs a közös jövőhöz. A párbeszéd elindítása – akár magunkkal, akár másokkal – már maga is változás.
Források:
-
https://www.migrationpolicy.org/content/immigrants-and-crime
- Allport, G. W. (1954). The Nature of Prejudice
- Cosmides, L. & Tooby, J. (1992). The Adapted Mind: Evolutionary Psychology and the Generation of Culture
- Chimamanda Ngozi Adichie (2009). The Danger of a Single Story (TED Talk)
- Írta: Földesi Noémi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése